Volt egyszer, nagyon régen egy sziget, ahol emberi érzések éltek.- a vidámság,- a bánat,- a tudás és még sok más, így a szeretet is.

Egy napon az érzések tudomására jutott, hogy a sziget süllyed. Valamennyien előkészítették hajójukat, és elhagyták a szigetet. Egyedül a szeretet akart az utolsó pillanatig maradni. Mielőtt a sziget elsüllyedt, a szeretet segítségért imádkozott.

A Gazdagság luxushajón úszott el a szeretet mellett -, Ő megkérdezte -, gazdagság el tudnál vinni magaddal?  - Nem tudlak! A hajómon sok aranyat, ezüstöt viszek, itt nincs már hely számodra.

Így hát megkérdezte a szeretet a büszkeséget, aki egy csodaszép hajóval közlekedett. Büszkeség kérlek eltudnál vinni magaddal? - Nem szeretet, nem tudlak elvinni - válaszolt a büszkeség -, itt minden tökéletes, és Te esetleg árthatnál a hajómnak. A szeretet megkérte a bánatot is, aki éppen előtte hajózott el. - Bánat kérlek vigyél magaddal! -. Ok szeretet -, mondta a bánat - én olyan szomorú vagyok, hogy egyedül kell maradnom a hajómon. A vidámság is elhúzott a szeretet mellett, de olyan elégedett és boldog volt, hogy meg sem hallotta a szeretet kérését.

Hirtelen megszólalt egy hang. - Gyere szeretet én elviszlek Téged! Aki megszólalt egy öregember volt.

A szeretet olyan hálás volt és olyan boldog, hogy elfelejtette megkérdezni az öreg  nevét. Amikor földet értek az öreg elment. A szeretet úgy érezte, sokkal tartozik neki, ezért megkérdezte a tudást:

- Tudás, megtudod mondani, ki segített nekem?

Az idő volt -, mondta a tudás.

Az idő volt? - kérdezte a szeretet. Miért segített rajtam az idő?

A tudás válaszolt: - Mert csak az idő érti meg, hogy milyen fontos az életben a szeretet.