félig emberek, mondjátok, mi az újság veletek?

várom, hogy történjen már valami. oké, tegnap strandoltunk, ma pedig aquaparkoltunk. de úgy igazából, történjen már valami! a nyár utolsó hete eléggé programdúsnak tűnik szerencsére. pipázás, mozi, koncert, gólyatábor (nem, nem én vagyok a gólya).
de mégis. olyan ez most, mint a vihar előtti csend. kicsit nyomott, fülledt. csak várakozom. várok a viharra. várok arra, hogy minden kitisztuljon a vihar után, mégha igazából nincs is semmi bajom. érdekes. én magam sem értem! tudod, vannak azok a pillanatok, amikor úgy érzed, hogy bármire képes vagy. annyira jól érzed magad, biztonságban, annyira könnyű, egyszerű, és magától érthetődő pillanat. olyan például, mikor a legjobb barátoddal csendben mentek egymás mellett. persze nem kínos az a csend, hanem jóleső csend. hiszen, ha kínos lenne, nem is számítanátok igazi barátoknak. az a legrosszabb, mikor azon kell gondolkodnod, hogy ha ez a téma kifújt, akkor utána miről tudnátok beszélgetni. annyira kellemetlen, hogy az ilyen emberekkel nem is szívesen beszélgetek. viszont van, hogy kellemes meglepetés ér, és nem annyira ismert, nem olyan közeli barátokkal is úgy el tudok beszélgetni, hogy észre sem veszem, hogy már 5 megállót mentünk a metróval, és bizony le kéne szállni. utálok ilyenkor leszállni a metróról.