2012. április 12., csütörtök

12th of april - 25 days until final exams

azt hiszem, egyszer bele fogok halni a történelem tanulásba. najó, azt gondolnád, nem viszem túlzásba, de magamhoz képest igenis túlzásba viszem! még szerencse, hogy a cél a jogi egyetem, ami köztudottan móka és kacagás és sosem kell tanulni, haha :) ma láttam a One Tree Hill című sorozat utolsó évadának utolsó részét. nagyon durva. körülbelül 8 éve kezdtem el nézni, mondhatjuk, hogy ezen nőttem fel, és most vége. nem is tudom, melyik a durvább. az, hogy vége van, vagy az, hogy közben felnőttem. hahaha ma nagyon bölcs vagyok. de azért fura dolog így ráeszmélni a dolgokra. mikor az ember betölti az X. életévét, mindig megkérdezik tőle, hogy "na, milyen X évesnek lenni?", én meg mindig azt mondom, hogy olyan, mint tegnap volt. nekem pont fél év kellett ahhoz, hogy rájöjjek, hogy más, mint eddig volt. talán kicsit érzem már a felelősséget, a döntéseim súlyát, és blablabla. persze ez mind komoly, csak próbálom elviccelni a dolgokat addig, ameddig csak lehet. jobb lenne, ha jobban paráznék az érettségitől, mert akkor elkezdeném végre komolyan venni. de így nagyon para, mert simán ráérek hétvégén kocsmázgatni meg venni egy új napszemüveget. egyébként szerintem igenis menő, ha okos vagy, sőt, szexi. rohadtul az!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése