2011. május 29., vasárnap
i am a survivor (?)
szóval, már csak a következő hetet kell túlélni, legalábbis én így számoltam. matek, töri, fizika, angol és német tz eddig, aztán még ki tudja, melyik tanárra jön rá az idegbaj. sounds perfect :) aztán pénteken végre belfeszt, azaz irie maffia :) hétvégén meg ha szép idő lesz, akkor velencei tó! nagyon nyár feeling :) főleg azért, mert addigra már nyár lesz papír szerint. nagyon nehéz bekerülni egy olyan közösségbe, ahol a többiek már egy családot alkotnak, de mégis hihetetlen érzés lesz, ha egyszer te is családtag leszel. én benne vagyok egy ilyen közösségben, egy sportcsapatban, és most ott fogom hagyni őket. ők még nem tudják, senki sem tudja, nem rég találtam ki. már évek óta fontolgatom, de most tudatosult bennem, hogy két ember barátságát csak úgy tudom megőrizni, és konfliktusmentessé tenni -már amennyire lehet-, hogyha otthagyom a csapatot. persze, ezt én is undorítónak tartom, de azthiszem mégis, hogy hosszútávon ez lesz nekünk a legjobb. sajnálom. még mindig nem felejtettem el. "gyönyörű vagy" :))
2011. május 24., kedd
lista
Filmek, amiket még nem láttam, de kötelező megnézni majd valamikor:
Keresztapa
Star Wars (4-5-6, ami igazából 1-2-3? annyira zavaros =D az "eredetiket")
Omen (az eredeti)
A bárányok hallgatnak
Ryan közlegény megmentése
...
folyt.köv. (értelmes bejegyzés, i know)
Keresztapa
Star Wars (4-5-6, ami igazából 1-2-3? annyira zavaros =D az "eredetiket")
Omen (az eredeti)
A bárányok hallgatnak
Ryan közlegény megmentése
...
folyt.köv. (értelmes bejegyzés, i know)
2011. május 21., szombat
i feel so empty
és tényleg. annyira üresnek érzem magam, olyan pusztító üresség, legszívesebben kiállnék az utcára, és ordítanék. belül ordítok. hallgatok egy számot, egyszerű zongoradallam, egy blognak a háttérzenéje, eddig fel sem tűnt, hogy szól valami. szörnyen egyedül érzem magam. mintha senki sem értene meg. vagyis persze, van aki meghallgat, meg minden, de mintha süket fülekhez beszélnék. és ez ilyenkor szombat este a legrosszabb. amikor az itthonülés helyett lett volna egy klassz tervem, csak aztán másképp alakultak a dolgok. miért bánnak velünk undoritón azok az emberek, akik tudják, hogy undoritó amit csinálnak, és tudják, hogy ez nagyon fáj nekünk, de tudják azt is, hogy mi ennek ellenére is odavagyunk értük. hát ezért? mert tehetnek akármit, akkor is szeretni fogjuk őket? hát kiváncsi vagyok, meddig képesek elmenni. egy hónapja ugyanaz a kép van a szemem előtt, ugyanaz a mondat "gyönyörű vagy", ugyanaz a mosoly, ugyanaz a párbeszéd "nem, nem szeretem őt! -és engem? -nem tudom." nagyon jól tudom, hogy túldramatizálom a dolgokat, és hogy ez már megint csak a múlt, de annyira jelennek tűnik, mintha az egész két perce történt volna, és nem tudom kiverni a fejemből. tudom, üres locsogás, bla bla bla. "gyönyörű vagy" :)
2011. május 20., péntek
i'm in love with holden caulfield.
mivel érettségi tételeket kéne tanulnom, ezért gyorsan elolvastam ötödjére a Zabhegyezőt, és újra beleszerettem a főhősbe :) normális ez? hát azthiszem, nem :) egyébként nem tudom, miért irok itt smileyfaceket, mert ez volt a világ legrosszabb hete, ha tudni akarod az igazat. hétfőn érettségiztem informatikából, ami egyébként jó lett, de nem ütötte meg azt a szintet, amit én kitűztem magamnak. egyesek szerint maximalista vagyok. igazuk van, de nem betegesen, csak szeretném magam jónak érezni, különlegesnek, érted. aztán kaptam egy hármast egy irodalomesszémre (azt tudnod kell, hogy mióta ebbe a gimnáziumba járok, azóta csak ötöst kaptam magyarból), és ezen annyira kiakadtam, hogy fogtam magam, és elhúztam kiszellőztetni a fejemet - egy angolóra bánta -. most hiheted azt, hogy egy hisztis p vagyok, aki sír, mert rossz jegyet kapott, de nem ez boritott ki. hanem attól "rohadtam le", hogy az írás az a dolog, amiben úgy gondolom, hogy tehetséges vagyok, és akkor ez a rohadt hülye helyettestanár még ezt sem tudja értékelni. de mindegy, kialszom magam a hétvégén, mondanám azt is, hogy kibulizom magam, de másképp alakultak a dolgok, mint ahogyan azt terveztem :) naná, hogy másképp. good weak :) sőt, great.
2011. május 5., csütörtök
2011. május 3., kedd
gilmore girls :)
a következő szám száz százalékban tükrözi a jelenlegi hangulatomat. ezt hallgatom, miközben info írásbeliket oldok meg, és faggatom a többieket a mai matekról. zseni barátaim vannak, jól fognak jönni jövőre, mikor azon fogok parázni, hogy ki segít majd :DD
2011. május 1., vasárnap
rainy sunday
miért nem értik meg az emberek, hogy néha talán az oroszlánnak nagyobb szüksége van arra, hogy megvédje őt valaki, mint a báránynak? mindenkinek szüksége van valakire. valakire, aki mindig melléáll, még akkor is, ha nincs igaza. valakire, aki utánarohan, mikor ő elviharzott megsértődve. valakire, aki csak megöleli, aztmondja "minden rendben lesz", még akkor is, ha nem lesz rendben, és akkor is, ha fogalma sincs, miről van szó. de nem, nem ezt csináljátok. megvéditek a szelíd kis báránykát úgy, hogy közben támadjátok az oroszlánt, mert neki sosem fáj semmi. felszínesek vagytok. nyissátok már ki a szemeteket, olvassátok is el azt a rohadt könyvet, mert nem lehet megítélni valakit a borítója alapján. de most komolyan...
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)